Halas receptek

2016. augusztus 16.

Tejszínes halfilé szélesmetélttel (4 személyre)

Hozzávalók: 50 dkg halfilé; 4 dl tejszín; fél póréhagyma; 1 dl fehérbor, kakukkfű; étkezési keményítő; só, bors, citrom, napraforgó olaj; 30 – 40 dkg szélesmetélt

Elkészítés: Halat csíkokra szeljük, felkarikázzuk a póréhagymát. Az olajon megfuttatjuk a hagymát, majd rádobjuk a halcsíkokat. Sózzuk, borsozzuk és ráteszünk egy – két csipet kakukkfüvet. Mikor már szépen kifehéredett, átfőtt, átsült a halunk, felöntjük a borral és a tejszín 3/4-vel. Ezzel is főzzük egy kicsit, nem kell sokáig, mert a hal hamar szétesik. Közben kifőzzük a tésztát. A maradék tejszínt a keményítővel összekeverjük, behabarjuk az ételt. Ha túl sűrű lenne, a tészta főzővizéből rakjunk hozzá. Ízlés szerint facsarhatunk hozzá egy kis citromlevet. Óvatosan keverjük össze a tésztát a hallal, nehogy széttörjön. Jó étvágyat!  😀 

Spenótos tészta halfilével 

Hozzávalók: 500 g tészta (penne); 250 g spenót; olaj; fokhagyma; tejszín vagy tej; 1 csipet bors, 1 csipet őrölt szerecsendió; 2 db halfilé; 1 – 2 ek olivaolaj; só; reszeltsajt – (kicsit lehet bolondítani sajtmártással)

Elkészítés: A halfiléket besózzuk, állni hagyjuk, majd serpenyőben olivalolajban puhára pároljuk. Majd fedőt levéve kicsit pirítjuk mindkét oldalát. Kifőzzük a tésztát, majd elkészítjük a spenótot. Zúzzuk össze a fokhagymát. A spenótot kicsit süssük meg kevés olajon, majd adjuk hozzá a fokhagymát. Tovább főzzük, kevergetjük. Hozzáöntjük a tejszínt vagy tejet, sózzuk, borsozzuk. Tegyünk bele egy csipet szerecsendiót is. Vágjuk fel a halat apró darabokra és keverjük hozzá a spenótmártáshoz. Tésztával tálaljuk. Reszelt sajttal megszórjuk. Készíthetünk sajtmártást hozzá. 

Csőben sült spenótos hal

Hozzávalók: 10 dkg Rama Classic; 1 csomag Knorr Sajtszósz alap; Delikát ételízesítő; 20 dkg leveles spenót; 2,5 dl tejszín; 60 dkg tengeri halfilé; 2 db nagy paradicsom; 2 db aprított fokhagyma gerezd; őrölt bors; 10 dkg reszeltsajt

Elkészítés: A paradicsomokat forrásban lévő vízbe dobjuk, 1 perc után kivesszük és jeges vízbe mártjuk. Lehúzzuk a héját és felszeleteljük. Egy tűzálló tálat kikenünk margarinnal, beletesszük a halfilé felét, ízesítjük Delikáttal, borssal. A következő réteg a spenótlevél fokhagymával, rá a paradicsom fele. Rátesszük a hal másik felét. Az alapot elkeverjük a tejszínnel, a halra öntjük, rá a paradicsom másik fele. Reszelt sajttal megszórjuk, rámorzsoljuk a maradék margarint. Előmelegített sütőben 200 fokon sütjük 20 percig, míg szép aranybarna lesz. 

 

Csirkehúsos receptek

2016. augusztus 16.

Csőben sült kelbimbó csirkemellel (2 – 3 személy)

Hozzávalók: 1 csirkemell filé; kb. 15 dkg zsenge kelbimbó; 15 dkg sárgarépa; 1 tojás fehérje; só, bors; 1 zúzott fokhagyma; 1 ek étkezési keményítő; 2 ek oliva olaj; 10 dkg reszelt sajt; 1,5 dl tejszín

Elkészítés: A zöldségeket megtisztítjuk, a répát karikázzuk, majd megpároljuk. Közben a húspanírt előkészítjük. Ehhez a tojás fehérjét kikeverjük a fűszerekkel és az étkezési keményítővel. Az olajat felhevítjük egy serpenyőben és a panírba forgatott vékonyra szeletelt csirkemelleket megsütjük benne (mindkét oldalát kb. 3 – 4 percig). Egy tűzálló tálba helyezzük az elősütött hússzeleteket, amiket kicsit meglocsolunk tejszínnel. Ezt követően ráhelyezzük a zöldségeket. Végül ráreszeljük a sajtot, majd meglocsoljuk a maradék tejszínnel. Előmelegített sütőben 20 – 25 perc alatt megsütjük az ételt.

Kakukkfüves tepsis csirke

Hozzávalók: 4 csirkecomb; 2 kaliforniai paprika; 2 lilahagyma; 8 gerezd fokhagyma; kakukkfű; olivaolaj; 1 kg burgonya; 2 – 3 evőkanál tej; só, bors

Elkészítés: A csirkecombokat sózzuk, borsozzuk, majd egy tepsiben elhelyezzük. A köztes helyekre 4 részbe vágott lilahagymát, krumpliszeleteket, paprikát és fokhagymát teszünk. A kakukkfűvet rászorjuk, majd ismét sózzuk egy kicsit. Meglocsoljuk olivaolajjal, majd alufóliávalbetakarva 50 percig sütjük, 180 C fokon, előmelegített sütőben. Ha kell, egy kis langyos vizet öntünk alá, de mindig csak keveset. A vége felé érdemes meglocsolni egy kis langyos tejjel. 

Sült csirkecomb nyári zöldségekkel

Hozzávalók: 4 db alsó és 4 db felső csirkecomb; 40 dkg újburgonya; 2 – 3 db salátacukkini; 4 kisebb fej hagyma; 2 db kaliforniai paprika; fokhagyma; petrezselyem; só, bors

Elkészítés: A csirkecombokat sózzuk, borsozzuk, apróra szelt fokhagymával fűszerezzük, 1 éjszakát állni hagyjuk. Másnap egy tepsiben rakjuk a bepácolt combokat, a megtisztított újkrumplit és a hagymát. Sózzuk, majd előmelegített sütőben, alufóliával lefedve 40 percig sütjük, majd a fóliát levéve újabb fél órát hagyjuk a sütőben. Ezalatt forró serpenyőben a karikára vágott cukkiniket, paprikát hirtelen megkapatjuk, majd amikor pirulni kezd a krumpli és a csirke, ezeket is mellé tesszük. Apróra vágott petrezselyemzölddel megszórjuk.

 

 

 

Krémek, pástétomok

2016. augusztus 16.

Sajtkrémes szezámmagos cukkinikrém (4 személyre)

Hozzávalók: 30 dkg cukkini lereszelve; 3 gerezd fokhagyma; 1 ek olivaolaj; 5 dkg tömlős sajt vagy krémsajt; 1 dkg vaj; 1 dkg fetasajt; 1 dkg majonéz; 1 dkg pirított szezámmag; só, bors, petrezselyemzöld aprítva ízlés szerint

Elkészítés: A cukkinit lereszeljük. 2 gerezd fokhagymát elkezdünk hevíteni az olajon és kb 1 perc után hozzáadjuk a reszelt cukkinit. Folyamatosan kevergetve kb. 5 percig pároljuk. A tűzről levéve hozzáadjuk a maradék fokhagymát, sózzuk, borsozzuk és hozzákeverjük a petrezselyemzöldet is. A párolt cukkinit lecsöpögtetjük, felét turmixoljuk a sajtokkal, vajjal, majonézzel… majd hozzákeverjük a maradék lecsöpögtetett cukkinihez. A szezámmagot szárazon megpiritjuk és a krémhez adjuk… Piritóssal, idényzöldségekkel fogyasztjuk.

Kukoricás tökmagpástétom (4 személyre)

Hozzávalók: 0,5 kg tökmag; 40 dkg mirelit kukorica megfőzve; 12 dkg fokhagyma; 2 csokor petrezselyemzöld; 2,5 dkg méz; 1 citrom; 1,2 dl olivaolaj; víz (a kukotica főzőleve), só

Elkészítés: Az összes alkotóelemet turmixgépbe tesszük, kenhetővé, krémesállagúvá turmixoljuk. Piritóssal, idényzöldségekkel fogyasztjuk.

Fűszeres kukoricapástétom (4 személyre)

Hozzávalók: 10 dkg mirelit kukorica felfőzve, langyosra hűtve; 1 ek olivaolaj; 2 gerezd fokhagyma; kis csokor snidling; só

Elkészítés: A snidling kivételével mindent összeturmixolunk – tanácsos botmixerrel dolgozni – ízlés szerint sózzuk, apróra vágott snidlinggel megszórjuk. Piritósra kenve fogyasztjuk.

Sárgarépakrém (4 személyre)

Hozzávalók: 15 dkg sárgarépa megpárolva; 2 – 3 ek főzővíz (répa párolásából); 5 dkg tofu vagy ricotta; kis csokor petrezselyem; só

Elkészítés: A feldarabolt sárgarépát megpároljuk, majd a többi hozzávalóval pépesítjük. Piritóssal fogyasztjuk.